Milyen fontosabb előírások szabják meg a generálkivitelezés, a generálkivitelező mozgásterét Gyál területén?
Gyál, az „innovatív kertváros” jó okkal kedvelt célpont a fővárosból az agglomerációba vágyó családok körében. A település ugyanis infrastrukturális szempontból kiépült, könnyen megközelíthető, megfizethető telekárakat kínál és a munkalehetőségeket sem nélkülözi. Mindazonáltal, ahogy más települések, úgy Gyál esetében is igaz, ha építkezni szeretne az ember, néhány szabályt kötelező betartania. Így akár részfeladatokkal bízunk meg vállalkozókat/akár generálkivitelezés, generálkivitelező által gondoljuk Gyál területén megvalósítani családiházas álmainkat, az építkezési szabályzat kötelező olvasmányunk lesz. Ezért a következőkben megnézzük a dokumentum fontosabb/érdekesebb rendelkezéseit.
Építési szabályzat – a legfontosabb sorvezető az építkezés, a generálkivitelezés Gyál térségében történő megvalósításához
Gyál építési szabályzata, ahogy más városok vonatkozó rendeletei, szent szövegként áll az építkezők előtt. Ez a dokumentum rendelkezik ugyanis az elképzeléseink kereteiről, mozgásterünkről, kijelöli az épülő ház alapvető sajátosságait azáltal, hogy megszabja választási lehetőségeinket. (Illetve megszabja a generálkivitelező, a generálkivitelezés lehetőségei Gyál térségében történő építkezés estén). Melyek tehát az eltérő karakterű területekre vonatkozó lényegesebb építkezési szabályok, hogyan nézhet ki adott övezetben egy-egy ingatlan?
Főútvonalak körüli területek
A főútvonalak mentén elhelyezkedő telkeken engedélyezett a többszintes épületek építése. A tetőhajlásszög 15° és 50° között változathat. A tető, a homlokzat, az épület tömegének, stílusjegyeinek kialakítása, az anyagok kiválasztásakor a ház közvetlen környezethez való illeszkedés az elsődleges szempont. Mivel ezeken a részeken nagy az átmenő forgalom, a lakóhelyiségeket a belső, védett udvar felé tanácsos orientálni. A zaj/szennyezőanyag-vedelem prioritása okán a kerítés ideális esetben masszív kialakítású és akár növényzettel is befuttatható/kiegészíthető a vizuális és porvédelmet elősegítendő. A beépítés típusa ezeken a területeken jellemzően szabadonálló elrendezésű. Vagyis lehetőségünk van a ház helyének telken belüli, viszonylag nagy szabadságfok mellett történő mozgatására.
Kertvárosi lakóterületek
A kertvárosias területeken az oldalhatáron álló beépítés a legjellemzőbb forma. Ebben az esetben az épület egyik oldala a telekhatár egyik oldalához simul. Igaz, Gyál területén előkertet és 1 méteres oldalkeret ír elő az önkormányzat, de az a lényegen nemigen változat. Az oldalhatáros beépítés ugyanis jól véd a kíváncsi tekintetek elől. Ugyanakkor nem vágja ketté a keretet, így egybefüggő felületnek örülhetünk. Az övezetben a tetők hajlásszöge előírásszerűen 15-50 fok között változhat. A lakóházak legfeljebb két szintesek lehetnek. Ugyanakkor van lehetőség a pincék/garázsok padlómagasságának megemelésére a gépjárművek könnyebb kihajtását elősegítendő. A homlokzat kialakításakor a nyitott, utca felé forduló megoldásoknak itt már nincs akadályuk az alacsony zajterhelés okán. Tömör utcafronti kerítés maximum 2 m-es magasságig építhető. Mindazonáltal az áttört, lazább kialakítású kerítések telepítését is érdemes megfontolni, vagy növényekkel való kiegészítésüket. Az egységes települési arculat megtartására való törekvés természetes Gyál kertvárosi részén is elvárás a generálkivitelező részéről/a generálkivitelezés során.
Falusias övezetek
Gyál falusias részein az oldalhatáron/szabadon álló építés tekinthető tipikusnak. A hagyományos népi építészet örökségének megfelelően a házak az utcafrontra tolva/oldalhatáron állnak a minél nagyobb hasznos területet biztosítása érdekében. Az új épületek építése során tehát ez az elrendezés a követendő. A tető hajlásszöge 20-40 fok között váltakozhat; a legnagyobb épületmagasság 5,5 méter lehet. Gyakori a sátortetős/tornácos kialakítás, és nem példanélküli az alacsony, inkább szimbolikus, mintsem tényleges funkciójú kerítés sem. Természetesen elvárás itt is a közvetlen környezethez, a kialakult állapotokhoz való alkalmazkodás a tervezéskor.
Általában elmondható, tehát nemcsak a falusias, hanem az előbbiekben bemutatott tekintetében is igaz: egyszerre 2-3 anyagtípust tanácsos megjeleníteni. Javasolt ugyanakkor alkalmazni a letisztult, racionális, kerülni a feltűnő, tájidegen megoldásokat, gipszstukkókat, harsány színeket. A tetőfedő anyagok körében a cserép, a szálcement, a pala-, a fémlemez fedés is engedélyezett.
Végszó
Egyszóval Gyál remek környezetet biztosít az építkezésekhez, ideális feltételeket a hétköznapi élethez. Ha fentiekben foglaltakat a generálkivitelező szem előtt tartja – márpedig biztosan szem előtt tartja – az új ház tökéletesen illeszkedni fog a településképbe. Így elkerülhetők az esetleges adminisztratív problémák, és nemcsak az újonnan épült ingatlan nyer majd hamar polgárjogot a városban, hanem az újonnan érkező lakók is.