Generálkivitelezéssel kapcsolatos nehézségek

Az alábbiakban összeszedtük, miért ajánlott szakembert megbíznunk, ha generálkivitelezésre szánjuk el magunkat:

  • ismeretesek számára az építkezés folyamatai – tudja, hogy mikor mit és hogyan érdemes elvégezni. Minket kímélve intézi a szervezést, telefonok lebonyolítását. Neki kell lebonyolítania a tervezést, a beszerzést, kiválasztania az alvállalkozókat, és ellenőriznie magát a kivitelezést.
  • kereskedelmi tájékozottság – feladata az alvállalkozók felügyelete, alapanyagok, beszerzési források felkutatása, a munkafolyamatok megfelelőségének, minőségének ellenőrzése
  • az ütemtervek tartása – felelős, hogy az építkezés az előre eltervezett tempóban folyjon, hogy egymásra épülve, akadálymentesen történjenek a folyamatok. Ez az a szakértelem, mellyel spórolhatunk az időnkkel, pénzünkkel.
  • kontaktok – a profi kivitelező rendelkezik olyan listával, mely tartalmazza azon beszállítókat, alvállalkozókat, akikkel már sikeresen együtt tudott dolgozni. Ha gyümölcsöző volt az eddigi munkakapcsolat, akkor a későbbiekben is bátran veszi elő ezeket a kapcsolatrendszereket. Rendkívül lényeges szempont tehát a hozzáértés, jártasság, alkalmasság.
  • a megállapodás, és a részletek –a mindennapi közös munka miatt kifejezetten fontos, hogy alaposan tájékozott legyen a szerződésben foglaltakkal, hogy az alvállalkozóval maradéktalanul be is tudja tartatni a vállalt feltételeket. Nagyon kell figyelnie a határidőkre, hisz anyagi hátránya is lehet, egy esetleges csúszásnak. Részese kell, hogy legyen a munkanapoknak, nem tűnhet csak úgy el, úgyhogy emiatt nem kell aggódnunk. Felelősséggel tartozik az általa vállaltakkal, ha bármi kérdés, probléma merülne fel, elérhetőnek kell lennie, hogy minél előbb a megfelelő megoldásra törekedjen.

Amint látható, elég sokrétű feladatkört kell ellátnia egy generálkivitelezéssel foglalkozó vállalkozásnak. Nem nekünk kell az ügyintézések miatt izgulnunk. Elejétől a végéig belelátunk a részletekbe, a munka lefolyásába, sőt ha bármivel nem értünk egyet, vagy menet közben valamit módosítanánk, jelezhetjük, és a szakértők segítségével átbeszélhetjük. A jelenlegi korszerű építkezések rendkívüli tempóban haladnak. Fontos szempont a gyorsaság, és eredményesség, hisz nincs időnk, amit elvesztegethetnénk. Nem szabad abba a hibába esni, hogy spórolás miatt hanyagoljuk a minőségi kivitelezést se időben, se színvonalban.

Sajnálatos tény, hogy ebben a szakmában is előfordulnak kóklerek. Hiány van profi szakemberből, és egyre sokasodnak azok, akik gyorsan akarnak meggazdagodni megfelelő háttértudás nélkül. Óvatosan, és körültekintően kell keresni, nehogy csapdába essünk.  Fontos a megbízás előtt elővigyázatosan, megfontoltan választani, célszerű referenciákat kérni.