Generálkivitelezés Budapest 13. kerület Silda Group Kft.
Mit értünk a generálkivitelezés alatt?
Manapság már nem hangzik idegenül az a kifejezés, hogy generálkivitelezés, ha Ön éppen átalakítást fontolgat. A generálkivitelezés mögött egy cég, és a szakemberei állnak, akik az Ön nagyobb mértékű beruházását, átalakítását, vagy építkezését bonyolítja le és a védőszárnyai alatt tartja a folyamatokat. Ön, mint megrendelő megbízza a generálkivitelezőt ezzel a nemes feladattal, aki ezáltal felhatalmazást kap arra, hogy az építkezés alvállalkozóit egy csokorba gyűjtse. Általában főkivitelező vagy fővállalkozó néven ismert, ám ez a két fogalom nem ugyanazt jelenti.
Azt gondolhatnánk, hogy tudunk spórolni a kivitelező költségén, ha saját magunk megszervezzük az építési folyamatokat. Az tény, hogy akad olyan, akinek ez nem jelent akadályt, de a legtöbben zátonyra futunk ezzel az elképzeléssel. Gyakori eset, hogy a kudarcba fulladt építkezési folyamatok befejezése érdekében mégiscsak kérik a szakemberek segítségét, mintegy utolsó mentsvárként. Ez nem csak az idegeskedésről szól már ebben a fázisban, hanem az elvesztegetett időről és pénzről. Márpedig célszerű már a kezdetektől generálkivitelezőt felfogadni a munkafolyamatok irányítására, ha azt érezzük, nekünk nincs rá kapacitásunk.
Gondoljunk csak bele, egy ház építése komoly szakembereket követel. Idő és pénz. Nem gyerekjáték ennek a komplikált folyamatnak a levezénylése. Kell egy vezető, aki összefogja a feladatokat és koordinálja a munkamenetet, hogy minden a szabályoknak megfelelően történjen. Ahhoz, hogy mi kulcsra kész állapotban megkapjuk a házat, felkészült, naprakész építészeti szakemberek kellenek. A technológiák, anyagok az építőiparban is folyamatosan fejlődnek, amikkel költséghatékonyabban lehet építkezni, mind rövid és hosszú távon, ami érvényes a beköltözés utáni mindennapi életre is.
Nézzünk pár érvet, miért kérjük szakember segítségét:
- teljes mértékben tudatában van az építési munkálatoknak: mikor mi következik és hogyan. Helyettünk végzi el a szervezést, kapcsolattartást, anyagbeszerzést, alvállalkozók és kivitelezők ellenőrzését, beszerzési forrásokat és munkaminőséget ellenőriz, jártas a kereskedelemben
- az építkezés ütemterve számára szentírás, minden folyamat után a következő lépésnek kell jönnie, figyel a határidők betartására, és ezáltal a szakértelme az idő és pénz spórolásunk végett fizetődik ki.
- már kiépített kapcsolatrendszerrel bír: beszállítók, alvállalkozók széles köreit ismeri, névről és tapasztalatból is, közös munkafolyamatokból. Hajó tapasztalataik voltak velük, nyilvánvalóan többször fognak együtt dolgozni még a jövőben, jó referenciákkal. Számít a szakértelem és a tapasztalat.
- jártas a szerződések bonyolult világában is. Miután napi szinten dolgozik együtt alvállalkozókkal, ismeri a szerződések minden sarkalatos pontját, betartja a határidőket, kivédi a csúszásokat, és bizalmat, biztonságot sugároz, hogy nem fog egyszer csak lelépni az alvállalkozó a munkafolyamatok kellős közepén. A felelősség is az övé az elvégzett munka után, ha netalántán hibák merülnének föl, ő felel értük.
Ezekből látható, mennyire bonyolult és komplex munkafolyamatokból áll a generálkivitelező cég munkája. Mindent megtesz, hogy ne a mi vállunkat nyomja az ügyintézéssel, koordinálással járó nyomasztó érzés terhe. Mi is ugyanúgy beleszólhatunk, ha valamit másképp gondolunk, vagy nem értünk egyet, esetleg nem értünk valamit a folyamatokból, de a szakember mindig ott van és eligazít, elmagyaráz, bizalmat sugall. Ezért halad olyan gyorsan egy ház felépítése manapság. Felgyorsult világunkban nincs idő tétovázni, a gyorsaság, költséghatékonyság evidencia lett, ami nem mehet a minőség rovására. Mint más területeken is, ez a szakma is túltelített lett, a súlyos szakemberhiány nagy befolyással volt a hozzá nem értők elterjedésére, így jól gondoljuk meg, melyik generálkivitelező céget fogadjuk a bizalmunkba, tájékozódjon, hallgasson véleményeket és nézzen referenciákat, mielőtt dönt a megfelelő mellett!